Author Archives: bakkagnes

Szabados György és Váczi Tamás: A zene kettős természetű fénye

A hazai könyvkiadás nem kényezteti el a jazz rajongóit. Ritka és jelentős produktum az a kötet, amely a JAK-füzetek 49. számát viseli. Szerzői Szabados György és Váczi Tamás, címe „A zene kettős természetű fénye”.

Szabados György a hazai jazz legmarkánsabb művelői közé tartozik, úgy zeneszerzőként, mint zongoristaként a free-jazz nemzetközi hatású egyéniségét tisztelhetjük benne. Váczi Tamás a magyar jazzkritika nagy tehetsége volt, súlyos veszteség, hogy 1987-ben, alig 30 évesen meghalt. A kötet ajánlása az ő emlékének szól.

A könyv formailag két fő részre, Szabados, illetve Váczi írásaira tagolódik, ezt követik egymással folytatott beszélgetéseik, illetve Váczi reprezentatív interjúja Cecil Taylorral, a világhírű fekete muzsikussal. Szomorú zárófejezet Szabados György 1987-es nekrológja.

Szabados György művészete sokféle megítéléssel szembesülhet, ahogyan el is térnek róla a vélemények. Ahhoz azonban nem férhet kétség, hogy egy felettébb létező és fontos kihívást vállalt fel, és az általa adott válasznál jobb válaszok nem léteznek – legfeljebb vele egyenrangúak. A kihívás egy olyan jazz megteremtése, amely a magyar hagyományokban gyökerezik. Váczi Tamást idézem: „Szabados nem afrikai poliritmiát, hanem keleti eredetű rubatót, nem a gettóban viruló, buddhista fennköltségű bölcsességeket, hanem kelet-európai komplexusokat, nem a lokálokban lilán felszíneskedő életvitel csömörét, hanem a tömegdalon edzett előző generáció papír-kukacoskodásának utálatát hordozza magában.”

Szabados pályájának három évtizede voltaképpen szakadatlan küzdelem ideáinak és értékeinek elfogadtatásáért. Minden bizonnyal a kezdetek voltak a legnehezebbek. Ebből a kötetből csak következtetni lehet a hatvanas évek budapesti jazzéletére, és ennek a margónak is a perifériáján Szabados tevékenységére. 1979-ből való „A jazz nyomorúsága” c. írás, amelyben már egy érett, nemzetközileg elfogadott művész ír keserű szavakkal a helyzetről. Az írások zöme a nyolcvanas években keletkezett, és alapkérdésekről szól: improvizációról és kompozícióról, hagyományról és folytonosságról, a népzene és a jazz, illetve a kortárs zene és a jazz viszonyáról, Kodályról és Boulezről.

Szabados írásait olvasni szuggesztív, lebilincselő élmény. Minden mondatból a meggyőződés hallatlan ereje sugárzik. Egyértelműen kiderül belőle a rá jellemző magas fokú erkölcsi és szellemi igény, és kiviláglik az is, hogy mit jelent és milyen viszonyban van számára a magyarság és az egyetemes gondolkodás.

Váczi Tamás etikai és szellemi alapállását semmi nem választja el az iméntiektől. Írói szempontból némileg különbözik az a szerep, amelyre vállalkozik: ő inkább a krónikás bőrébe bújik. A cikkeiből összeállított gyűjtemény afféle tabló, vagy körkép az új jazz kiemelkedő személyiségeiről. Az írásokhoz a zenészek budapesti látogatásai adtak alkalmat, így Anthony Braxton-é, a Rova szaxofon-kvartetté, Phil Mintoné, Peter Brötzmann-é, Cecil Tayloré és a többieké. Ezeket a portrékat két hosszabb lélegzetű esszé foglalja keretbe: a nyitó „Improvizáció és anonimitás”, illetve a záró „Tér és vákuum – a XX. sz. és a jazz” címűek.

A kötet talán legszemélyesebb oldalait töltik meg azok az interjú, vagy inkább közös elmélkedések, melyeket Váczi Tamás és Szabados György egymással folytattak 1975 és 1987 között, 3 ülésben. Ezek mintegy összefoglalásai, sűrítményei mindannak, amiről a könyv szól. Stílusukról annyit, hogy az olvasóban mintegy felébreszti vágyat, hogy hallhassa a hangszalagot, amely feltehetőleg rögzítette őket.

Mindazoknak, akik új zenét hallanak és keresnek a jazzben, alap- könyv a „Zene kettős természetű fénye”. Revelálóan mutatja be a Szabados György zenéje mögött tornyosuló szellemiséget, és méltó emléket állít Váczi Tamásnak.

 

Elhangzott a Magyar Rádió „Láttuk, hallottuk” c. műsorában,
1991-ben.
Köszönet a gépelésért Farkas Sylvie-nek.

 

Kampec Dolores orosz – finn – észt turné 2003, 1. rész

Kedves utinaplom, a murmanszki  expresszen utlek most fel. Eszmeletlen meleg van es nincs levego, az ablakokon azonban kinyithatatlan retesz. Mellettem epp arrol folyik a szo, hogy ennek a(z egyebkent nem letezo) legkondicionalas, vagy az emberoles-megelozes az oka. Asztaltarsasagunk masik temaja, hogy Julijat, a pincerlanyt valoban arukent kinalja-e a fonok. Az ablakon at veg nelkuli fenyo-nyir erdoturmix lathato, enyhen szakadozo hoszonyegen. Szepen sut a nap.

Mi hamarosan kiszallunk Petrozavodszkban, az Onyega to partjan, nem ugy, mint Szerjozsa, a kopaszra nyirt viking-orosz. Szerjozsa nagy arc, zabolatlan kacajat az ejszakai vodka kozepette sosem feledem. Murmanszkba tart, ott nott fel, csaladot latogatni megy. Milyen ott? Bizony hideg van. Fu a szel, csapkod a tenger, kemeny vilag. Gyonyoru! Meselj, Szerjozsa, mi van Murmanszkon is tul? Haat, a Spitzbergak. Szerjozsa amugy muzsikal is, orosz folkban utazik, mint basszer es korustag. Vajdovichnak kesobb megmutatja a pisztolyt, reggel latszik rajta nemi ijedelem, mikor rendorok setalgatnak fel-ala a vonaton.

Moszkvatol, ahonnan elozo este indultunk, nem keveset vartunk, es felulmulta azt. 24 oran belul harom koncert valtozatos helyszineken: Klub OGI Projekt, Kitajszkij Ljotcsik Dzsao Da (vagyis a “Kinai Pilota”), illetve a Magyar Kulturalis Kozpont. A ket klub elragado, bar lenne Pesten ilyen. Az aranyifjak es a leha cedak, akikrol sokat lehet hallani a modern Moszkva kapcsan, mashova jarnak. Teljesen normalis, szimpatikus, aranyos a kozonseg. A zene bejon, sztarok vagyunk egy percre. Koncert utan elhuzodo afterparty edzi a muzsikus fizikumat.

Diszkreciobol titokban tartom, csapatunk mely tagja talalta zsebeben az alabbi cedulat: “Call me”, plusz telefonszam. Ez azonban nem az iment listazott szorakozohelyeken tortent, hanem az MKK konzervativabb kornyezeteben. Azt gondoltuk, szimpla kipipalos reprezentacionak kell eleget tenni, de nem: tele a terem, szinhazi jellegu kozonseg, szamos idos es kozepkoru holgy es ur, nehany fiatal. Nem tudom, lesz-e meg modom ra, hogy jo otvenes asszonyokat szemleljek, ahogy a “Tizenot” c. szam luktetesere ringatjak magukat.

Moszkva egyebkent virul a tavaszban. Kineztunk a Garbuskara is, a legendas kaloz-CD piacra. 80 rubel/db aron (=800 Ft) MP3 formatumban eletmuveket vasaroltunk, egyetlen korongon 8-10 ora zene. Szatyorba kerul peldaul Brian Eno, Nusrat Fateh Ali Khan, Zorn, John Scofield, Coltrane, Mike Patton, valamint huszegynehany Bach-kantata.

Megjelent: http://www.bahia.hu