Eichinger Quartet: Légúti panaszok (2001)

Én „speciel” a Timeless kvartettből ismerem Eichinger Tibort. Biztosan van, aki az Amorf Ördögökkel, a Wertetics Orkesztarral, a NEXXT színházi produkcióval, esetleg régebben a Hazai Attila-féle Pepsi Érzés együttessel hallotta, de én a jelen lemez szempontjából nem bánom, hogy így van. A Timeless Life kvartett (Eichinger mellett: Váczi Dániel – szaxofon, Vajdovich Árpád – basszusgitár, Czibere József – ütőhangszerek) nemrégiben megjelent „What watch” című debütáló lemezét ugyan méltatlan észrevétlenség kíséri, de ez a csoport színvonalas, élvezetes jazzt játszik, amely a különbségek dacára egy tőről fakad az Eichinger kvartett zenéjével.

Eichinger jelenlegi csoportját alig több, mint egy éve alakította, a tavasz óta játszik vele rendszeresen. Lehet, hogy pont a Timeless miatt nem akart itt is fúvóst, a felállás mindenesetre telitalálat. Tandem-társnak egy vibrafonost választott. A vibrafon nagyon sajátos hangszer. Őrzi az ÜTÉST, ezt az ősi, legelementárisabb zenélési módot, de közben dallamokat és harmóniákat hordoz. Mindehhez viszont cseppet sem archaikus, sőt kifejezetten és mesterségesen modern a hangja. Nem 2001-es értelemben modern, hanem „tegnapiasan”, tehát bizonyos értelemben nosztalgikus: lehet rá emlékezni, amikor még tényleg újdonságnak számított – kicsit olyan, mint a fekete-fehér filmek. De még mielőtt teljesen belebonyolódnék: kitűnően illeszkedik a gitárhoz.

A „Légúti panaszok” című lemezen kizárólag saját számok szerepelnek, valamennyi Eichinger Tibor kompozíciója. Stilárisan van egy bizonyos szóródás – a zenekar sajtóközleménye groteszk tánczene-parafrázist, energikus jazz-rockot, balkáni és brazil ritmusalapokat, swinget és groove-ot listáz föl – , mégis egységes, standard-közeli hallgatnivaló. A témák a szó hagyományos értelmében fülbemászóak, simán visszaköszönnek egy-két hallgatás után. Az „Egy édes-bús délután” vagy a „Pradel” (főleg a második része) lehetnének akár a műfaj rádióslágerei is. Bár a lemez alapvetően a könnyebben emészthető, szélesebb közönség által is hallgatott jazz-vonalhoz tartozik, azért belefért egy kisebb free-kirándulás is (Tisza-trip).

Eichinger egyaránt játszik elektromos és akusztikus gitáron, az előbbin azért többet. Virtuózan használja a szóba kerülő hangsorokat és harmóniákat, boncolja, bontogatja a témákat. Megoldásai nem nevezhetőek innovatívnak, hagyományos jazzgitározást folytat, aminek vonzereje a kivitelezés magas színvonala. Rockosabb kontextusban wah-pedálhoz, kórushangszínhez nyúl, ezeknél modernebb elektronika nem jelenik meg a lemezen, de nem is hiányzik. Ha eddig még nem hangsúlyoztam eléggé: figyelemre méltó gitáros.

Zrubka Zsombor ütős és bőgős előtanulmányok után saját magát tanította meg vibrafonon játszani. Többek között Binder Károlytól tanult zeneelméletet, játszott Pozsár Eszter zenkarában, illetve Yonderboi lemezén. Nagyon muzikális, virtuóz, intenzív játékos. Néha hallani a felvételen, ahogy Glenn Gould módjára, mélyen belülről énekli témáit a háttérben.

A ritmusszekciót Nagy Péter bőgős és Gavallér Csaba alkotja, mindketten nagy tapasztalattal rendelkező, kiváló zenészek. Pontosan és jól szolgálják a produkciót. A hangfelvétel Borsay Levente munkája, élvezetesen szól.

 

2001. dec. 16., http://www.bahia.hu

Advertisements