Eötvös Péter, Melis László új lemezeiről (2000)

A „helyzet” azért tagadhatatlanul jobb, mint néhány éve. Akkor legfeljebb a Hungarotonnál jelentek meg kortárs zenei lemezek, de leginkább ott sem. A BMC karakteres színrelépésével viszont a jelenkori magyar zeneszerzés számos élvonalbéli tagja talált otthonra: Vidovszky, Csapó, Sáry László, Sári József, Faragó, Tihanyi, Petrovics munkái láttak napvilágot a közelmúlban. A sorozat most Eötvös Péter és Melis László lemezeivel folytatódik.

Eötvös Péter „Vocal Works” című albuma a mester második albuma a BMC-nél. Két évvel ezelőtt, a kiadó egyik legalacsonyabb sorszámán már kijött az „Atlantis”, amely a címadó mellett még két nagyzenekari darabot tartalmaz.

Ezek a hazai kiadású lemezek persze Eötvös diszkográfiájának csak egy kis hányadát teszik ki, de ez rendjén is van egy olyan alkotónál, aki a kortárs zene nemzetközi élvonalának első sorában van. (Röviden utaljunk az életrajzra: a budapesti zeneszerző-diploma után a kölni Zeneakadémián végzett karmasterként, 1968-től kezdve rendszeresen játszott Karlheinz Stockhausen együttesével, ’71-től dolgozott a WDR legendás kölni stúdiójában, ’78-tól Pierre Boulez munkatársa, az Ensemble InterContemporain zenei igazgatója, az elmúlt húsz évben itt felsorolhatatlan mennyiségű vezető zenekart vezényelt. Bár mindig komponált, ez a tevékenysége a kilencvenes években domborodott ki igazán, „Három nőver” c. operája világsikert hozott.)

Mint audio-hedonistának, mindig különös örömöt jelentenek számomra azok a darabok, amelyek már a puszta hangzásukkal egy világot (alkalmasint persze mikro-világot) nyitnak ki, és abban aztán ide-oda utaztatnak. Az alapélmény: milyen jó hallgatni. Mint valami mesét. Ezen az Eötvös-lemezen több ilyen darab is van, az egyik éppen a Mese címet viseli. Ez egy 1968-ban, Kölnben realizált elektroakusztikus kompozíció. Magyar népmesék részletei szólalnak meg, konkrét történet fölé emelkedve, mintegy a kiragadott, önmagukban tipikus fordulatokból létrehozva egy archetípust. Tény, hogy a 32 évvel ezelőtti kölni csúcstechnika ma már egy PC-re alapozott házi demostudióhoz képest is „gagyi”, de csak technikai értelemben: a darab víziója teljesen adekvát vele.

A Harakiri című darab (1973) Eötvös színpadi indíttatású darabjai közé tartozik. Az alapjául szolgáló szöveget Bálint István írta a japán kultusz-író, Yukio Mishima 1970-ben elkövetett harakirije nyomán. Eötvös darabjába az eredeti szöveg japán fordítása került, konkrét hangmagasságok nélkül lejegyzett recitáció formájában, két sakuhacsi (japán fuvola), valamint egy favágó kíséretével. Az utóbbi a többi akusztikus történéstől függetlenül darabol egy rönköt. A darab celebrális, lassú, meditatív atmoszférája számomra kiemelkedő élménye a lemeznek.

A további kompozíciók közül a Három nővér-opera két „igazi” áriáját fűzi egybe a „Két monológ” (1998) , egy Ligetit is észbe juttató madrigálkomédia

az „Insetti galanti”(1980/89), míg a záró Tücsökzene (1970) elektronikusan feldolgozott tücsökciripelésből varázsol élvezetes belső tájakat.

Melis Lászlót a 180-as csoport tagjaként és házi-szerzőjeként ismerhettük meg. Karakteres start, nehezen lenne elválasztható az azóta megrajzolt pályától. Maga

Melis, szerfelett gazdag zeneszerzői termésében, tudatos és éles határt húz alkalmazott muzsikái (többtucat filmzene, többszáz színházi- és rádió-partitura), illetve az öntörvényű, önmagukban reprezentáns művek között. Utóbbiak listája tucatnál valamivel bővebb, ezek közül kettő, a „Mulomedicina Chironis” (1989), illetve a „Henoch Apokalipszise” szerepel a BMC-lemezen.

Az első mű címe magyarul annyit tesz, mint „Chiron öszvérgyógyászata”. A darab eredetileg a 180-as csoportnak készült, a velük készült felvétel meg is jelent a bakelit-korszak alkonyán. Melis zenéje nem esik fényévnyi távolságra attól a stílustól, amit a korszakot meghatározó – és tudvalevőleg a 180-asokkal is kapcsolatban lévő – szerzők, például Steve Reich, Terry Riley és Louis Adriessen alakítottak ki. Mégis jól hallható, hogy a magyar szerző sajátos, egyéni hangra talált, amelyben jelentős szerep jut a szöveg és a zene viszonyában megjelenő iróniának. Persze ahhoz nem ártana latinul tudni, hogy hetedíziglen kiélvezhessük a címadó tételben az erőteljesen ritmikus alapok fölött szárnyaló énekesduó archaizáló, kvázi-középkori szólamainak poénjait. Chiron ókori traktátusa öszvérek betegségeivel, illetve azok gyógyításával foglalkozik, a tünetek és gyógymódok leírásának példás naturalizmusával élve. Az öszvér döglődését egy-egy Christopher Marlowe-, illetve Baudelaire-mondat, valamint egy rövid Petri-vers (a Hölderlin-parafrázis német fordítása) helyezi tágabb kontextusba. Emlékezetes, és Melis fekete humorának dokumentuma, ahogyan zenébe önti a gyógyíthatatlan beteg Baudelaire utolsó heteinek monoton mondatát: „Non, non cré nom non” (Nem, a szentségit nem).

A maga módján végső kérdéseket feszeget tehát a Mulomedicina Chironis, de ez még sokkal inkább elmondható a Henoch Apokalipszise (1997) című darabról. Ez a kompozíció megkülönböztetett helyen áll Melis életművében. Az eddigi termés csúcsát tisztelhetjük benne, emlékszünk élő előadásaira is az elmúlt 1-2 évből. Henoch Könyve, az Ószövetség talán leghíresebb, legismertebb apokrif gyűjteménye eredetileg héberül vagy arámiul íródott, de ez az ősváltozat éppúgy elveszett, mint görög fordítása, amelyből később a Melis által is használt etióp fordítás készült. Mindazonáltal maga a darab Pilinszkyvel kezdődik és Hamvassal ér véget, mint ahogyan a zene is mai zene: a világ állásáról szóló, a most is Apokalipszissel várandós gondolatok és érzelmek újrafogalmazása.

 

Magyar Narancs                                                          Hajnóczy Csaba

Advertisements