Fred Frith: Quartets

Fred Frith életútjából nemrég vizsgáztunk /lejárt, de informatív HungaroCarrot’94 programfüzetek még fellelhetők itt meg ott./

Azóta annyi történt, hogy megjött az új lemez: a

Quartets

A négyesek komponálásának ötlete egy 1987-es felkérésből ered.

A Rova Szaxofon Q részére három darab is született, ezek azonban nem szerepelnek a CD-n. A motivációs szál ugyan a gitárkvartetteken keresztül folytatódik, és úgy érkezik meg a legfrissebb opuszhoz, a Lelekovice c. vonósnégyeshez, de mivel a CD az utóbbival indul:

Lelekovice

egy kis falu Brno mellett, a hegyes-lankás Morvaországban. Itt él a figyelemreméltó művész pár: Iva Bittová és Pavel Fajt. Legendás duójuk már csak felvételekről hallgatható, Pavel különböző projektekben dobol, Iva pedig a korszak egyik kiemelkedő szólókarrerjét viszi, énekhangjával, hegedűjátékával és előadói személyiségével.

Fred Frith régóta a legnagyobb elismeréssel adózik Bittová tehetségének. (Kiderül ez, ha máshonnan nem, a Step Across the Border c. zenés filmből, amely Frithről szól, és Bittová az egyik epzódszereplője.) Nem csupán a cím, az ajánlás (természetesen Ivának) vonatkozik rá, hanem az inspiráció is tőle jön.

„Ivában mindíg az a szokatlan képessége izgatott, ahogyan egy népzenész vitalitását és ösztönös humorát ötvözi a klasszikus képzettségéből eredő szigorúsággal és tökéllyel.”- mondja az idevágó nyilatkozat.

Ismerjük Frith affinitását a balkáni népzenékhez – úgymond egy kamaszkori jugó iskolatársa indította meg ebbe az irányba. Hegedűsként is merített ebből a világból, legjobb emlékeimet a Skeleton Crew-től őrzöm ebben a vonatkozásban. De ez nem direkt dolog. Ahogyan Bittovánál is jelen van a népzene, anélkül, hogy tradicionális próbálna lenni, a vonósnégyes is egy „kvázi”-kelet-európai /balkáni tematikára és atmoszférára épül. A jellegzetes elemek – bolgár ritmus, törökös hangközök – jelen vannak, elő-előbukkannak, de nem tolakszanak, nem hemzsegnek. Frith nem egzotizál. Nem stílusgyakorlatot ír, hanem áthatja zenéjét a stílus.

Mindamellett nem véletlen, hogy FF szabadkozó szavakkal vezeti be a vonósnégyesről szóló információt.(„Nem akartam olyasmibe ütni az orrom, ami egyáltalán nem az én asztalom.”) Ez a műfaj egyből olyan viszonyításokat teremt, amilyeneknek egy kísérletező improvizátor vagy egy jazzmuzsikus soha nincs kitéve. Legelső hallgatásra a Lelekovice rám is meglepően szolíd hatást tett. Frith, akit nehéz nem az extrém oldalra helyezni, Lutoslawski, Ligeti, a Kronos repertoár tükrében – ilyesmit asszociál ez a hangzásvilág – Bartók-követő folkloristának hatott. Aztán néhány hallgatás után kialakultak számomra a mű saját dimenziói. Megszerettem, hogy nem extrém. 9 rövid darab, – általában 120 és 240 másodperc között. Gyorssal indul, lassúval zár. Megszerettem az egyszerű alaplüktetésre épülő cseles ritmusokat, a nem túl sűrűn használt, erőteljes effekt-játékmódokat, a vicceket. Az egész darab ihletettségét, amiről ki tudja, hogy mi is igazán?

A különböző előadásokat megért kompozíciót egyébként a lemezen a londoni Violet Wires vonósnégyes játsza.

„The As Usual Dance Towards the Other Flight to what is Not.”

Megpróbálom magyarra ügyetlenkedni: „A szokásos tánc a másik légijárat felé, amely a sehovába tart.” Ez a címe a 8 tételből álló gitárnégyesnek. Frith a nyolcvanas évek vége óta tagja az Apokalipszis-Bár Négy Gitárosának (Les Quatre Guitaristes de’ Apocaypse Bar), ennek a kanadai központú csoportnak. Nekik íródott a The As Usual …, és velük is mutatta be 1989-ben. (Jeges tél volt, a New York-i Kitchenben a hideg miatt valamennyien kalauzkesztyűben játszottak.) A mostani Electro Guitar Quartett nevű együttesben közülük Frith mellett csak René Lussier szerepel, Quebec alternatív apostola

(egy regiment együttes és produkció, valamint az Ambiences Magnétiques kiadó centruma. ) A másik két tag Nick Didkovsky (zeneszerző, Christian Wolff – tanítvány, a Dr. Nerve alapítója, a legmagasabb fokú kompjútertudor), és Mark Howell (Zero Pop, John Zorn produkciói, stb). Az Electric Guitar Quartet a négy házi szerző darabjai mellett Machaut-tól a friss kanadai szerzőkig rengeteg mindent műsorán tart.

„Abban az időben az elektromos gitárban rejlő lírai lehetőségek érdekeltek elsősorban, különösen a hangerőpedállal elérhető attackok* széles skálája – mondja Frith. Valóban, nem vad az anyag. Ha Shadows-i hangzást túlzás is lenne emlegetni, de szinte végig jellemző a szerényen, illetve csak bizonyos módokon /ld. hangerőpedál/ manipulált megszólalás. Ez archaikus atmoszférát teremt, a korai progresszív zene bizonyos vonulatai, például Robert Fripp és Brian Eno közös lemeze juthat eszünkbe homályosan (de nem a dögös részek.)

Ilyen zene persze még nem volt. 4 gitár, ritmusszekció nélkül, mindazonáltal az elektromos zene adta lehetőségek egy szegmentumában fürdőzve. A darabok – tetszőleges sorrendbe állíthatóak – kerek kis egészek, körbejárják és nem túlozzák el magukat.

Vannak köztük erőteljesen líraiak: egy lassan emelkedő harmóniai tanulmány, egy ködben botladozó szomorkásabb, vagy a záró távol-keleti utalás. Vannak lendületesebbek, hol rockosabb, hol folkosabb köntösben. És van a kedvencem, amely összesen négy rövid hangzás: egy magas és egy középfekvésű „síp”, egy megcsobbanó víztükör és egy eleven húsba vágó köszörűgép szellős váltakozásából áll.

Summa summárum: jó kis lemez ez, végig lehet hallgatni unalom nélkül többször is. Hogy a korszak esszenciája meg ilyesmi? Hogy is szokták mondani? Hogy a Jó Isten a részletekben lakik?

 

Hajnóczy Csaba, 1995

Megjelent a Magyar Narancsban

Köszönet a gépelésért Mattyasovszky Annának

 

* ·[1] Attack: a hang megszólaltatásának legeleje, „támadása”. A pengetős hangszereknél az attack mindig hangos, és utána a hang gyorsan elveszti erejét. A hangerőpedál lehetővé teszi ennek az ellenkezőjét, a halkan „támadó”, s utána felerősödő, beúszó gitárhangot.

Advertisements