KZM – Kortárs ZeneMűhely

Soós András, Kortárs ZeneMűhely: „Persze örül az ember, ha többen vannak, de ez nem hiúsági kérdés. Ezek a koncertek inkább valamilyen módon tesztelik a társadalmat, azt mutatják meg, hol tartunk most ezzel a dologgal, mennyire tudja megmozgatni az embereket.”

A kortárs zenei koncertek mozgatóerejét tesztelve nehézség nélkül megállapítható, hogy a szóban forgó aktivitások nem állanak össztársadalmi energiák fókuszában.

Tulajdonképpen alig van ma Magyarországon olyan jelentős előadói csoport, amelyet a fenti profil jellemez. A Tihanyi László által vezetett Intermoduláció Kamaraegyüttes és a Serei Zsolt irányítása alatt álló Componensemble tényleg kivételnek számítanak. A 180-as Csoport helyett semmi sincs, az alkalom szüli az Amadinda akcióit, s még ritkábbak – bár a néhány évvel ezelőtti teljes hallgatáshoz képest legalább létezőek – az Új Zenei Stúdió megmozdulásai.

Kortárs ZeneMűhely: ezt a nehezen félremagyarázható nevet választotta magának az a csoportosulás, amely bizonyos mértékig az új színt jelenti ezen a lassan változó palettán. Azért csak bizonyos mértékik új, mert a dolog mögött régi motorosak állanak: mindenekelőtt Soós András zeneszerző, karmester, a 180-as Csoport egykori oszlopainak egyike. A Kortárs ZeneMűhely afféle konceptuális kamaraegyüttes, állandó tagok nélküli csoport, ahol az éppen soron lévő darabok döntik el a résztvevő zenészek személyét. Az elképzelés a tavalyi Budapesti Őszi Fesztiválon debütált, az Ernst Múzeumban Faragó, Ligeti, Sári József, Soós és Vidovszky számítógépes darabjai zajlottak le. A mezőny – szerzők, előadók – elsősorban a kortárs zene experimentális, „alternatív” irányzatainak követőiből kerülhetnek ki, de a határok nem merevek. A projekt deklarált céljai között szerepel egyfajta szellemi műhely berendezése, a kommunikáció, a naprakészség fenntartása. Soós András szerint erre a mai helyzetben, amikor az általános érdektelenségből a hatvanas évek nem akadémikus formáinak és tendenciáinak külön kijut, nagy szükség van.

 

Gyöngyössy, Tomkins

A mostani hangversenysorozat három részből áll, amelyekből kettő már lezajlott, az utolsó pedig előttünk áll. A helyszín – az anyaintézmény restaurációs távollétében – a Műcsarnok Palme-háza, a városligeti Olof Palme sétány 1. alatti kiállítási csarnok. A koncertek rendező elve ezúttal az akusztika, a nagyméretű termek akár templommal is vetélkedő bőséges reverbációja.A fuvolahang remekül betölti ezt a teret, nem is beszélve egy fuvolazenekar hangözönéről. Nem kérdés, hogy egy kórus is otthon találja magát benne. A Gyöngyössy-féle fuvolazenekar, illetve a budapesti Tomkins énekegyütteshez csatlakozó KZM az aktuális darabokkal harmonizáló hangszer-összeállítással dolgozta be magát az adott hangtérbe.

Gyöngyössy Zoltán a hetvenes/nyolcvanas évek fordulója óta bűvöli közönségét a legmagasabb szintű fuvolázással, akár régi, akár új zenéről van szó. Jelenleg a Bartók Szakiskolában tanít, és az április 15-i koncert jelentős része is pedagógiai munkájának eredménye. A tanítványaiból kiállított, a daraboknak megfelelően impozánsan népes zenekar három kompozíciót adott elő, közülük kettő először hangzott el közönség előtt. Sári József Echo című darabja (az „új verzió”) egy töredezett, érzékeny gesztusokból építkező szólótéma feloldásának, szétolvadásának „története” a hangszersokaság által megjelenített tükörlabirintusban. Gyönyörű, egyszerre érzéki és mágikus zene. Eddig is csodálója voltam a Németországból néhány éve visszatelepült szerzőnek, nem utolsó sorban fúvósokra írt darabjai miatt (egyes lemezboltokban talán még mindig lehet kapni szerzői lemezét, rajta a Búcsú Glenn Gouldtól c. harsonakvartettel).

Ittzés Gergely Körkép című darabja a helyet változtató – vagyis a kiállított képek között sétáló – hallgatóra számít. A mű egyszerre szólt mindkét teremben. Inkább az akusztikai élmény, mint a felhasznált zenei anyagok tűntek érdekesnek. Gyöngyössy Echo tanítványokra című nyolc karcolata, alkalmi jellege ellenére, több volt holmi pedagógiánál. Nem csupán vastag gag (omázs gyanánt a csőbe lehelt SSSSSSSoooooóóóóóósssssssssssss) fért bele, hanem igazi ritkán hallható zenei humor, csak a hangszer kivételes ismerője által megírható effektek, és megkapó líra is.

S mindezek mellett elhangzott két Bach-szólószonáta is, Gyöngyössy Zoltán tolmácsolásában.

 

Tomkins

Van Budapesten egy énektanárnő – és nincsenek kevesen, akik úgy fogalmaznak, hogy EGY énektanárnő van a városban.

Pauk Anna, vagy ahogy mindenki emlegeti, Ani néni, a klasszikus olasz belcanto technikát tanítja a legmegragadóbb zeneiséggel párosítva, még ma 84 éves korában is.

Van Budapesten egy énekegyüttes, amelynek hangzását, egységes megszólalását Pauk Anna alapozta meg 15 évvel ezelőttől fogva. A 10 közös munkával töltött esztendő alatt a Tomkins énekegyüttes a magyar zeneélet meghatározó elemévé vált. Repertoárjuk a XV. század zenéjétől a jelen időig ível, minden korszakból gazdagon merítve.

A Tomkins koncertjére sajnos nem tudtam elmenni, a magnófelvétel csak ahhoz bizonyult elégnek, hogy még jobban sajnáljam a dolgot. Sáry László, Kalmár László és Szokolay Sándor darabjai között Lassust és Palestrinát hallgathattak a jelenlévők.

 

Május 6., péntek 18 óra

A koncertciklus záróepizódját a KZM aktuális formációja adja majd elő, kvartett alakzatban: Bali János blockflőte, Mizsei Zoltán szintetizátor, Soós András ütősök, Schnierer Kára gordonka. A hangszerek összeállításában Jeney Zoltán Being-time III. című darabja a kulcs, az abban szereplő hangtalálkozások az adott térben sajátos, kielégítő színkonstellációkat ígérnek (a darab tetszőleges hangszerekre íródott). Két darab hangzik majd el a mintegy tíz éve az Egyesült Államokban élő, különböző egyetemeken tanító Csapó Gyulától, aki a nyolcvanas évek elején az Új Zenei Stúdió új generációjához tartozott: Hommage á Steve Reich és Hommage a Franz Kafka. Soós András Hét közjátéka eredetileg a Schola Hungarica gregorián kórus koncertjeihez, az egyes ciklusok közé készült, s utóbb bizonyult önálló életre is alkalmas műnek.Chritian Wolff Stones c. darabja egyike a legújabb zene ős-darabjainak. A jétékosok idiofon ütőhangszerként szolgáló köveken, kavicsokon muzsikálnak, a legnagyobb mértékben támaszkodva saját intuíciójukra és invenciójukra.

 

 

Megj.: Magyar Narancs, 1994. május 5.

Advertisements