Nantes: Kampec, Tudósok, Akosh.S.Unit (2001)

A végéhez közeledő franciaországi Magyar Év egyik

záróakkordjaként Soirée Hongroise-t élvezhetett a

Nantes-i közönség október 24-én. A helyszín a

l’Olympic, a város mintegy 500 férőhelyes rock-

koncertterme volt, amelynek programját bármely

európai klub megirígyelhetné: Morcheeba, The

Gladiators, Natacha Atlas, Stereolab, Sergeant

García, néhány név a közelmúltból.

A mini-fesztivált kezdő Kampec Dolores

produkcióját nem hagyta teljesen érintetlenül, hogy

50 percbe kellett sűríteni a repertoár javát, a

szervezők németes precizitással tartották szemüket a

pontos időn. Ezt azonban a közönség feltehetőleg

nem fedezte fel, lelkes tapsban és ünneplésben

részesült a Grencsó Istvánnal teljes kvintett.

A koncert idejében már vagy két hete turnézó

Tudósok, meghazudtolva az utazással töltött előző

éjszakából adódó fáradtságot, friss energiaözönt

címeztek a közönségnek. Ebben nagy segítségükre

volt a terem kifogástalan technikai felszerelése is,

amely tiszta és erőteljes hangzást biztosított.

Érdekes lenne tudni, hogy DrMáriás ezúttal angolul

tálalt karcos narrációi mennyire jutottak át, nem volt

viszont kérdés, hogy a dinamikus fejezetekre

széleskörű beindulás volt a válasz.

(Azóta mindkét együttes hazatért koncertkörútjáról.)

A termet teljesen megtöltő közönség igazán jól

fogadta mindkét budapesti társulatot, de biztosak

lehettünk benne, hogy mindamellett elsősorban az

Akosh.S.Unit kedvéért sereglettek össze ennyien. A

Franciaországban élő Szelevényi Ákosra és

zenekarára én is kíváncsi voltam. Hogyan kerülhet

egy popularitással nem kacérkodó, súlyos free-jazz

produkció annyira a figyelem középpontjába, hogy

akad szakember, aki Akosh-t nevezte a jelenlegi

legígéretesebb FRANCIA zenésznek? Vajon

tényleg főleg a Noir Desir-rel való együttműködés

érlelte meg a sikert? Mennyire igaz az a hazai

vélekedés, hogy Akosh a Dresch-Szabados vonal

vívmányainak leegyszerűsítésével hódította meg a

francia piacot?

Az impresszíven robosztus szaxofonista fekete

Zwack Unicum pólóban áll kvintettje élén,

szopránnal vagy tenorral, illetve klarinéttal kezében

irányít. Magas fekvésű hangszerei is olyan dúsan,

vastagon szólnak, hogy inkább tárogatóra vagy

ázsiai hangszerekre emlékeztetnek, a tenor

tülköléséről nem is beszélve. A Unit hosszú ívekben

kibontakozó folyamatzenéje ritkán jut

nyugvópontra. Kevésből indítanak, például egy

hosszan kitartott orgonapontból, amely fölött

néhány hangos dallam fokozatosan tágul, lassan, de

biztosan jutva el a dallamokon, szabályos

lüktetéseken, harmóniákon túli őrjöngő extázisig.

A zenészek nevével sajnos nem rendelkezem, pedig

érdemes volna (többnyire PRO, egy esetben

KONTRA okán). A dobos megfelelő támasza volt a

hangmasszívumnak, meggyőzően és nagy

energiával alapozta a szabad lüktetést, szép volt cin-

szólója. Ritkán hallani olyan jó basszushangot, amin

a bőgős játszott. Egy rövid, míves szóló neki is

jutott. Az altszaxofonista leginkább a tuttikat

erősítette, pedig „zorniádái” izgalmasak voltak.

A csoport és egyben a koncepció gyenge pontjának

a tekerőlanton játszó, illetve énekelő ötödik tagot

találtam, aki egyébként születése szerint hazánkfia.

A tekerőt nem bántanám, mert szépen szólt és nem

tengett túl. Viszont a „Kelj fel, juhász, ne aludjál”,

illetve egy másik régi stílusú magyar népdal

beemelése, kis gagyi vokális imprózgatással, bizony

behoztak egy zavarbaejtő túristás érzetet, amely

egyes pontokon a kínos cikiig fokozódott.

Kár, hogy a produkció hangsúlyosan magyar

vonatkozása a hiteltelenség gyanúját gerjeszti.

Szelevényi Ákos, mint szaxofonista és zenei

irányító imponáló energiákkal, sajátos vízióval

rendelkezik. A Dresch-összehasonlítás számomra

nem találó, nem a magyar népzene alapos ismeretére

építő improvizatív stílusról van itt szó, Bartók nem

jutott eszünkbe. Akosh ideálját inkább Brötzmann

vadkan-hangorgiájában vagy talán Pharoah Sanders

eszement őrjöngésében keresném, persze a dolog

még nem tart ott. De nem hinném, hogy ez a zenész

összehasonlítgatásokkal foglalkozik.

Hajnóczy, Nyons – Budapest, 2001. nov. 1.

www.bahia.hu

Advertisements