Satie (1994)

A népszerű zenetörténet a századforduló francia zenéjének ajánlott díszemelvényt kétszemélyesre méretezte – egy bizonyos Claude és egy bizonyos Maurice zsúfolódnak rajta, persze nem érdemtelenül. Ugyanezek a lapok egyes esetekeben azonban említést tesznek egy módfelett bogaras, aluliskolázott, viszont szerfelett szenzibilis, és a morbid mókázás terepén verhetetlen szerzőről, akiről – úgymond – nehezen lehet eldönteni, hogy mennyire vehető komolyan.

 

Első rész

 

Satie 1866-ban született, négy évvel később, mint Debussy, és kilenc esztendővel Ravel előtt. Gyermekkorát felhőtlennek nehéz lenne nevezni. Hatévesen elvesztett édesanyját, majd újabb hat év múlva a nagymamáját, aki anyja halála után nevelte. Ekkor Párizsban élő apja vette magához, aki hajózási ügynök volt. Nála a ház új asszonya jelentett gondot. Eugénie asszony zongoraművésznő és középszerű romantikus komponista volt – a kamaszodó Eric nem tudott vele megbarátkozni.

1879-86: 7 év a híres párizsi Conservatoire-ban. Tanárai nem találták tehetségtelennek, de szorgalmasnak sem: a feljegyzések kivételesen lusta hiányzási rekorderként leplezik le. Zongorázással, zeneelmélettel foglalkozott, ám a beavatottak tudták, hogy a végén már csak egyetlen dolog érdekelte: a kedvezményes egyéves katonaidőre való jogosultság (az általános ötéves kötelezettséggel szemben).

A betegségből kifolyólag még a tervezettnél is rövidebbre sikerült gyalogsági karriernél azonban sokkal érdekesebbek Satie első zongoradarabjai, amelyek éppen ez idő tájt születtek. Nem kis dolog, ha egy szerző első megnyilvánulásai olyannyira megkapóak és önállóak, hogy az egészen szűk körből induló, majd fokozatosan világméretűvé növekvő hírnév pilléreivé válnak.

Satie a három Gymnopédia (1888) és a három Gnossienne (1890) előtt és közben alig alkotott valamit, szinte szűzkézzel írta őket.

A Gymnopédiák előadási utasításai a következőek: Lassan és fájdalmasan (1.). Lassan és szomorúan (2.). Lassan és súlyosan (3.). A bennük lakó fájdalomhoz, szomorúsághoz, súlyhoz nehezen férnek szavak. Egyszerű akkordok a balkézben, egyszerű melódiák fölül – ez az elementáris egyszerűség elképesztően hathatott Wagner császársága idején.

A három, illetve a későbbiekkel együtt összesen hat rejtélyes című Gnossienne a Gymnopédiákkal szomszédos világból érkezett, bár némiképp egzotikusabban hatnak bizonyos keleti jellegű hangsorok miatt. (Ázsia az 1889-es párizsi világkiállítás révén került képbe.)

Mindamellett körülbelül 26 éves koráig Eric Satie elsődleges szellemi kalandja a keresztény miszticizmus volt. A szentek élete, a középkor és a gótikus művészet mellett nagy szerep jutott ebben a gregorián énekeknek is. Vallásos vonzalma vitte a „ Rose+Croix” mozgalom, egy rózsakeresztes csoportosulás közelébe, melynek rövidesen hivatalos zeneszerzője lett (egy időre). Egész sor zongoradarabot, sőt, egy misét (Messe des pauvres, 1893-95) komponált ebben az állapotában.

Az átszellemült lélek tiszta vonzalma a szent helyek emelkedettsége mellett egy másik emelkedőt is megismertetett Satie-val: a Montmartre dombját, azon belül pedig a Chat Noire cafét. Bohém esztendők következtek, cimborák és csínyek évei. Az ifjú alkotó immár nem csupán kávéházi zongoristaként működött a Művészdombon, hanem állandó lakhelyét is odahelyezte. Bontakozik a Satie-i lényeg: humora egyre exhibicionistább.

Nem lenne most célszerű felsorolni még a jól dokumentált kicsapongásokat sem, hiszen a montmartre-i aranykornak vége szakadt 1898-ban. Satie egy nem túl reprezentatív külvárosba, Arcueil-Cachanba költözött. Zongorista állását megtartotta. Éjjelente a dombról gyalog tette meg a hazavezető kiadós utat. Tizenöt éven keresztül.

Ezekben az években – foglalkozással jár – Satie elsősorban kávéházi darabokat írt. „Félkönnyű”? Aki sokat hallgatja, könnyen kíváncsivá válhat, mi szólhatott a szomszédos kávéházakban, és mit szólhatott mindehhez a közönség? Itt van például a Trois morceaux en forme de poire (1903), azaz a Három darab körteformában. Némi varieté-, kabaré-, szórakozásíz, tánczenei emlékek, sanzon (?), kitartó ritmusok a basszusban (más darabokban: kán-kán-íz, ragtime-íz). És alkalmasint egy kis szorítás a torokban, amíg szól.

Adalék mindehhez: egyszer csak eljött a pillanat, mikor Satie elhatározta, hogy felemeli tanulmányai régen lehullajtott cérnaszálát. 1905-ben beiratkozott a Schola Cantorumba, ahol jegyzett mestereknél, d’Indynél és Rousselnél ellenpontot, fúgaszerkesztést és hangszerelést tanult, s három évvel később pecsétes papírt kapott minderről.

 

Második rész

 

A tízes évek elején végre kisütött a nap. Ravel, Debussy, Roland-Manuel, Ricardo Vines – neves, divatos muzsikusok tűzték zongorakoncertjeik műsorára Satie darabjait. Egyes szerzeményeit nagyzenekarra ültették át – például Debussy kettőt a Gymnopédiákból. Cikkek jelentek meg keresett lapokban. Bemozdultak a zeneműkiadók, a zömmel régi, időközben ismertebbé vált darabok mellett megjelent néhány új is.

Jean Cocteau 26 esztendős volt, amikor szinte véletlenül felfedezte magának az immár 49 éves „Maitre d’Arcueil”-t. Ez a találkozás jócskán begyorsította Satie pályájának lendülését. Cocteau származásánál, ismeretségeinél fogva sokat tehetett. Megrendeléseket szerzett, virtuózokat és koncertszervezőket győzött meg új barátja kvalitásáról, írt róla, előadásokat tartott. Végül az ő szervezésében jött létre a Parade (1917), ez a „realista balett”. Satie zenéjét Cocteau librettójára, Massin koreografálta, a díszleteket és jelmezeket Picasso tervezte. A bemutató nagy botrány volt. A zenét maga a szerző „enyhén dagályos”-nak és „színlelten naívnak”nevezte.

Ez már az utolsó évtized, a sikerek adta önbizalom és a távlatba került találmányok letisztult eredményeinek korszaka. A korábbinál gazdagabb, sokrétűbb termésből ragadjunk i két művet.

Az Entracte tulajdonképpen a Relache című balett film-közjátéka volt. A filmet René Clair készítette. Satie módszere egyfajta motívumismételgetés, illetve a szakaszok átvezetés nélküli váltakoztatása. Az eredmény: a zene nem illusztrál, hanem közeget teremt, kvázi-hipnotikus állapotot, amely felfokozza a film hatását.

Ez már majdnem Bútor-zene. Maguk a Musique d’ Ameublement-darabok ugyanezzel a célzattal készültek, csak film nélkül. Zene, amely nem hallgatásra született, hanem az élet élményeinek (például egy ebédnek, egy házassági szerződés aláírásának vagy a vendégek fogadásának) felfokozására.

A néhány évre beköszöntő sikert, elismertséget Satie sajnálatos, gyors leépülése követte. Ebben nem kis szerep jutott – notórius dolog – az alkoholnak.

1924 táján, ha Párizsba látogatott, nem tett mást, mint, szótlanul, kalapban ült a tűznél, órákon át, esernyővel a kezében. 1925. Július elsején, kórházban halt meg, a mája mondta fel. Arcueil-i szobája, amelybe évtizedekig egyetlen ember sem nyert bebocsáttatást, legendává vált: asztalon, széken, ágyon, rossz zongorán kívül csak a félig üres szekrényben az egymásra polcolt 12, teljesen egyforma bársonyöltöny volt benne.

 

Hajnóczy Csaba, 1994

Köszönet a gépelésért Mattyasovszky Annának

 

 

Egy zenész napirendje

 

 

A művésznek pontosan be kell osztania életét. Íme a részletes órarend. Ahogyan napjaimat töltöm:

Felkelés: 7.18. Az insipáció ideje: 10.23-tól 11.47-ig.

Ebéd: 12.11, az ebéd vége: 12.14.

Jótékony sétalovaglás parkom mélyére: 13.19-től 14.53-ig.

Új inspiráció: 15.12-től 16.07-ig.

Vegyes elfoglaltságok (vívás, az elmélkedés ideje, a mozdulatlanság ideje, úszás stb.) 16.21-től 18.47-ig.

Az estebédet 19.16-kor szolgálják fel, és 19.20-kor ér véget. Következik a szinfónikus partitúrák hangos olvasása:20.09-től 21.59-ig.

Pontosan 22.37-kor fekszem le. Hetente egyszer, az ágyból kiugorva ébredek, 3.19-kor (keddenként).

Kizárólag fehér színű táplálékot veszek magamhoz: tojást, cukrot, csontlisztet, halott állatok zsírját, borjúhúst, sót, kókuszdiót, tiszta vízben főtt csirkét, gombát, rizst, fehérrépát; kámforral elkészített véreshurkát, tésztaféléket, fehér sajtot, gyapotmagot és bizonyos halakat (bőr nélkül).

Boromat magam főzöm, azonban hidegen iszom fukszia levével keverve. Kiadósan eszem, de evés közben soha nem beszélek, mivel félek a félrenyeléstől.

Gondosan lélegzem (még ha csupán rövideket is). Csak egészen ritkán táncolok. Járás közben tartom a bordáimat, és szilárd tekintettel magam mögé nézek.

Külsőm nagyon komoly. És ha nevetek, soha nem szándékosan. Mindahányszor választékosan kérek érte elnézést.

Csak egy szemmel alszom, de álmom mély. Ágyam kerek, egy mélyedéssel a fej részére. Szolgám minden egész órakor megméri a hőmérsékletemet.

Hosszú ideje vagyok divatlapok előfizetője. Fehér sapkát, fehér nadrágot és fehér mellényt viselek.

Orvosom folytonosan a dohányzásra buzdít. Hozzáfűzi (szokásos) jó tanácsát:

Dohányozzon, barátom: különben valaki más dohányzik maga helyett.

 

Eric Satie

 

Advertisements