Ezt a szöveget 1983 őszén, szinte közvetlenül a Kontroll Csoport feloszlása után írtam. Az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat kulturális kutatásaihoz kapcsolódva kaptam felkérést egy akkori ismerősömön keresztül, hogy szóbeli interjú helyett írásban rögzítsem az együttes történetét, illetve adjak választ az együttes működésének egyes résztémáira. Bár most olvasva elég száraz, krónikaszerű írás, kétségtelen sajátsága, hogy akkor még pontosan emlékeztem az eseményekre. Néhány elengedhetetlen kommentárral kiegészítve itt adom közre.

A Kontroll Csoport alapító tagjai Bárdos Deák Ágnes, Kistamás László és Hajnóczy Csaba. 1980 júniusában, tulajdonképpen meglehetősen hosszú előjáték után jutottunk arra a közös álláspontra, hogy meg kell próbálnunk a rockandrollt. A nyár elején barátokból és ismerősökből összeállítottunk egy fantázia-zenekart. Ez rajtunk kívül Récsei András dobosból, Rácz Zoltán basszusgitárosból és Lukács Zoltán szakszofonosból állt. Ezek a tagok legkésőbb novemberig eltűntek a képből, de eleinte komolyan vették a dolgot. Rácznak és Lukácsnak volt hangszere, de mindenki abszolút amatőr szinten játszott. Elektromos gitáron én is teljesen kezdő voltam.

Az első jelentős lökést az adta, hogy júliusban a szülők távollétében két hétig együtt tudtunk lakni. Nagy jövés-menés és felfordulás közepette állandóan tervezgettünk. A lemezjátszó erősítőjén próbáltunk, egy basszusgitárunk és egy magnómikrofonunk volt. A szomszédok többször feljelentettek. Mindenesetre megszületett az első szám: “If I get some marihuana”.

Én augusztusban 30 napra Nyugat-Németországba és Angliába utaztam. Bár élőben csak egy punkkoncertet láttam Duisburgban, rengeteg lemezt hallgattam. Az 1979-80 körüli amerikai, angol és német zene Magyarországon akkor hozzáférhetetlen volt, legalábbis számunkra. A dolog kuriózuma, hogy az akkor még ismeretlen Bizottság együttes felvételeit is Aachenben hallottam először.

Amikor hazajöttem, több hónapra való gyakorlati problémát kellett leküzdeni. Egy darabig különböző lakásokon próbáltunk, de ez az út járhatatlannak bizonyult. November elején sikerült ismerősökön keresztül a HNF (Hazafias Népfront) Thököly úti pincéjét megkapnunk, ami egy teljesen fűthetetlen, bár egyébként rokonszenves helyiség volt. Rácz, akinek vesebántalmai voltak, emiatt a körülmény miatt vált ki. Időközben dobost és szakszofonost is kellett keresni. Az új tagokkal csak januárra egészült ki a zenekar: Hajnóczy Árpád lett a fúvós, Iványi Norbert a dobos, végül 1981 elején Farkas Zoltán basszusgitárosként csatlakozott.

A kezdeti nehézségek között nagy súlya volt a felszerelés-gondoknak. A Thököly úton két 30 W-os Vermona erősítőn próbáltunk, négy csatornán, magnómikrofonnal. Nekem bulgár gyártmányú Orfeusz gitárom volt, amelynek a pickup-jei állandóan gerjedtek, valamint Fender torzítóm. Norbi januárban részletre vett egy Amati dobszerelést, addig kényszerűségből egy heavy metal együttessel osztottuk meg a próbahelyet, dobhasználatért. Ez konfliktusokkal járt. Árpi és Zolika jó hangszerekkel rendelkeztek. A rossz minőségű mikrofonok és általában a hangosítás kezdetlegessége miatt az énekesek állandó ordításra kényszerültek, ami csak részben vágott egybe céljainkkal.

Az első fellépés Pomázon, a Wahorn-stúdióban zajlott le Szilveszterkor, körül-belül 80 ember előtt. Hat számot játszottunk: Marihuána, A mi agyunk téves, Johnny, Rendőr, Polak-Wenger és Anyád. A számok többségét Árpi basszusgitározta, ahol kihagyhatatlan volt a szaxofon, vendégként közreműködött Kiss Laci az URH-ból. Semmilyen előadásbeli tervezettség vagy manír nem volt, egy levegőre, feszült állapotban játszottunk végig mindent. A felvételről rekonstruáltuk, hogy a Marihuánát végig egy hanggal feljebb játszottam. A fogadtatás egyértelműen bíztató volt.

Január közepén ugyancsak a Wahorn-műteremben Szentiványi Kálmán meghívására hangfelvételt készítettünk, amelynek 39 cm/sec-os eredetije nála van. A fent említett számok mellett szalagra vettük a Nem akarom elvenni a kedvedet, a Holdfényes májusok és az Annál jobb itt minél rosszabb címűeket. Basszusgitáron közreműködött efZámbó István. (Ez a felvétel a rendszerváltás után Ős-Kontroll címmel előbb kazettán, később CD-n jelent meg.)

Január 25-én volt az első nyilvános koncert a Kassák klubban, az URH előtt. Az eddigi címek mellett a Keresnek kezdetű dalt játszottuk, összesen kb. fél órát. Ugyanezt megismételtük két nappal később, a Balatonnal közös programban. A közönség, bár szimpatizánsnak tűnt, nem ragadtatta magát különösebb reakciókra.

Földes László az URH-val közös koncert után gratulált, és felajánlotta, hogy a Hobo Blues Band előtt lépjünk fel az Egyetemi Színdapon, február végén. Ez volt a következő előadásunk. Időközben három új számot készítettünk: Halálos szerelem, Lili kommandó és Eladom.

Hobo a koncert elején bevezetőt mondott, a “sza-rock fa-rock” sémadöngetőkkel szemben minket és a hozzánk hasonlókat nevezte az előrevezető útnak. Talán ennek köszönhető, hogy a számomra ijesztően nagy közönség elég jól elviselt, sőt időnként meg is tapsolt bennünket, bár a technikai személyzet támogatása nem volt egyértelmű, azaz alaposan lekevertek.

Ezt a repertoárt márciusban a szentendrei Bizottság klubban, az FMH-ban, az Ady műv. Házban, a Belvárosi Ifjúsági Házban és a Kassák klubban is eljátszottuk. Az FMH-t a Bizottságnak, az Ady-t az URH-nak köszönhettük, a Belvárosit és a márc. 31-i Kassákot mi szerveztük, és a Strandot, illetve a Neuroticot hívtuk magunkkal. Ezek a koncertek kb. 2-300 ember előtt zajlottak. Az FMH-ban Ági szóváltásba keveredett egy nézővel, és egy átlagos rock koncerthez képest szokatlan helyzet alakult ki. Az Ady-ban a mi koncertjeinken ritka csöves gyerekek (az akkori szóhasználatban ez kb. rockert jelent) boldogan aláíratták velünk az ingüket, aztán még boldogabban ugrándoztak a Kugli együttes zenéjére. A Belvárosiban fordult elő először, hogy a keverőpultnál a mi szempontjaink szerint is hozzáértő ember ült Müller Péter (Sziámi) személyében.

A Kassákban-ban Laci, aki akkor töltötte a katonai szolgálatát, csak késve tudott jönni, és egyenruhában énekelt.

Ekkor már hetek óta nem tudtunk próbálni, mert a Thököly útról a lakók kérésére eltanácsoltak. A Budaörsi Műv. Házban próbálkoztunk, de egy hét múlva onnan is el kellett jönni. Akkor már köztudomásúak voltak a tatai popzenei tanácskozás hírei. Ami ránk vonatkozott (a pletykák szerint), az az volt, hogy Tóth Dezső miniszterhelyettes két szövegünkre azt mondta, hogy “ez az amit nem fogunk tűrni”. Ennek hatására ezeket a számokat igen sokáig nem játszottuk koncerten (Rendőr, Annál jobb itt). Müller Péter elbeszélései nyomán (aki akkor az SZFE hallgatója volt), attól féltem, hogy engem kivágnak a Zeneakadémiáról. Koncertjeink hiúsultak meg hatalmi szóval (a Józsefvárosi Ifjúsági Klubban, valamint Miskolcon – ez utóbbi a helyszínen derült ki).

Májusban találtunk próbahelyet, a Szabadság-hegyen, ismerősök magánházának garázsában. Közben új taggal gyarapodtunk. Müller Péter csatlakozásában a körülmények döntöttek. Nevezetesen az, hogy Ági és Péter akkor már hónapok óta újra együtt éltek és együtt akartak dolgozni, és az, hogy az URH program Menyhárt Jenő önállósodásával véget ért. (Egy másik, meg nem valósult lehetőséget jelzett csírájában az, hogy Ági a “Jól van jól” c. számban fellépett az URH búcsúkoncertjén.)

A zenekar ugyan némiképp elbizonytalanodott, de Péternek konkrét tervei és jó lehetőségei voltak. Új számokat kezdtünk csinálni, nagyrészt Péter szövegeire: A zene mindenkié; Antibaby; Csúnya foltok; Keres az Isten; A rockandroll egy állat; I am you – Az emberek mind hidegek; De jó de jó.

Új formánkban június 20-án, a Kozák téri Műv. Ház udvarán mutatkoztunk be egy kis fesztivál keretében, amelynek első napján a Vágtázó Halottkémek és a P. Box, a másodikon a Neurotic, egy helyi heavy metal zenekar és mi játszottunk. A Bétaville c. URH szám az eredeti URH-felállással hangzott el. A teljes program hossza mintegy másfél óra volt szünet nélkül – jelentős különbség az addigiakhoz képest. (Ez volt az a koncert, amelynek során egyszer csak kutyás rendőrök jelentek meg és cirkáltak a közönség között. Agresszív jelenlétüket Ági imígyen kommentálta: “Hülye geci rendőrök!” Ezt a momentumot 1983-ban nem lehetett leírni, most, 2021-ben toldom bele.)

Másnap ugyanezt a műsort a Kassák klubban adtuk elő. Ezeket a koncerteket Antibaby néven hirdettük, mert a kultúrházak a tanácsi engedélyt Kontroll néven nem kapták volna meg. Ugyanígy egy idő után az Antibaby név is “veszélyessé” vált, akkor “Ági és a Fiúk”-ra váltottunk. A két júniusi koncerten Farkas Zoli családi elfoglaltság miatt nem tudott ott lenni, ezért Pálmai János basszusozott.

Június végén beneveztünk az Amatőr Zenekarok Területi Seregszemléjére. Négy dalt játszottunk: Halálos szerelem, Jól van jól, Ismeretlen katona, A rockandroll egy állat. Lacit nem engedték ki a laktanyából. Berki Tamás, a zsűri elnöke úgy vélekedett, hogy zeneileg nem lehet minket értékelni, mert alkalmazott zenét játszunk, stílusunk inkább filmzenére emlékeztet. A verseny kiírásában eleve hangsúlyozták a színpadi munka jelentőségét, ehhez képest Berki éppen a zenénk színpadi mivoltát kifogásolta. Esetleg elég volt megpillantani egy filmrendezőt, hogy megszülessen az ítélet? Mindenesetre ezüstdiplomát kaptunk.

Júliusban egy fellépésünk volt, a Hobo Blues Band vendégeként a kőbányai Csajkovszkíj parkban. Különösebb közönségreakciók nem voltak, úgy tűnt, sokaknak tetszett. Laci ismét nem tudott kijönni a laktanyából, és ez az állapot augusztus végéig tartott, amikor leszerelt. Augusztusban és szeptember elején Péter diplomafilmjének a munkálatai folytak. A Színház- és Filmművészeti Főiskola stúdiójában hangfelvételeket készítettünk, amelyeknek egyetlen hibája, hogy Lacit nélkülöznünk kellett. A film – “Mi jut eszedbe az énekesnőről?” – női főszerepét Ági játszotta, a zenekar tagjai mint zenészek szerepeltek.

Időközben ismét elvesztettük a próbahelyünket. A lány, akinek a garázsában próbáltunk, Nyugat-Európába érvényes kék útlevélért folyamodott. Az elutasítást úgy indokolták, hogy “szélsőjobboldali csoportosulásnak ad szállást a lakásában”, valamint közölték vele, hogy figyelik a házat. Lakásokon próbáltunk a következő koncertre: szeptember végén a Budai Ifjúsági Park záróünnepélye a Hobo Blues Band vendégeként. Hobo ezúttal nem látta fontosnak, hogy a bluesrajongók kegyeibe ajánljon minket. Ilyen heves ellenkezéssel soha nem találkoztunk. Az első sorok végig kiabáltak és köpködtek. Ági mindenesetre megtalálta a módját a reagálásnak, amennyiben visszakiabált és visszaköpött. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a színpadtól oldalra egy nagyobb csoport punkosan dekorált fiatal mellettünk tüntetett. Mindezt a Park hátsóbb régióiból mintegy ötezer ember figyelhette.

Őszre felhalmozódtak a zenekar labilitásának tünetei. Még szeptemberben közepén kishíján sor került egy “frakciós” koncertre a Kassákban, Ági és Péter nélkül. Ennek részben félreértések, részben kósza indulatok voltak az okai, és egy hosszabb időre érvényes megbékélés lett az eredménye. Árpi, aki ebben az időben rendszeresen dolgozott a Trabanttal, sőt a Balatonnal is, nézeteltérésekre való tekintettel bejelentette kiválását. Norbival az egész zenekar elégedetlen volt, közös elhatározással elváltunk tőle. Laci – a Kontrollal párhuzamosan – önálló csoportor alapított. A ProVokál koncepciója csak ének és ritmushangszerek használata, valamint a résztvevők anonimitása volt. A Kontroll tagjai közül végül is majdnem mindenki részt vett a ProVokál kevés számú próbáján és egyetlen nyilvános akcióján, ami a ProVokál kiáltványának ismertetése volt a decemberi Európa Kiadó koncerten, a Jogi Egyetemen.

A problémák elég gyorsan rendeződtek. Árpi visszatért a zenekarba. Két új tag és egy ideális próbahely a közös munkára irányította figyelmünket. Ujvári János szaxofonos és Lehoczki Károly dobos évekig a H.U.R.K.A. Színház társulatának tagjai voltak, amely 1981-re éppen a nemlét határáig jutott. Freejazzt játszottak, gyakran egymással. Mivel a H.U.R.K.A. éppen megszűnt, “otthona”, az Ikarusz Művelődési Ház mintegy helyettük a Kontroll Csoportot adoptálta saját amatőr csoportjaként. Olyan tárgyi feltételek közé kerültünk, amilyenekről addig legfeljebb ábrándozhattunk: hatcsatornás keverőpult, nagy teljesítményű Montarbo hangfalak, Shure mikrofonok stb. Ettől kezdve alapvető megszólalási problémáink megszűntek. Állandó fellépési lehetőséget kaptunk.

A konszolidációhoz nem kis részben hozzájárult egy újságcikk is. Kb. októberben jelent meg a Magyar Ifjúságban Szőnyei Tamás frontáttörő írása, amelyben a Beatricével, a Bizottsággal, az URH-val, a Balatonnal, a Kontrollal, a Neurotic-kal, a Punkrációval foglalkozott. Ennek jelentős felszabadító hatása volt, valósággal legalizálódtunk.

Novembertől februárig intenzíven próbáltunk hetente háromszor-négyszer. (1982) február 15-én kizárólag friss számokból álló új műsort mutattunk be a Közgáz Kísérleti Stúdióban. (Ma háború van, holnap béke; Túl vagyok a szexen; Besúgók és provokátorok; Fényes bogarak; Félelem háza; Jöjj, drágám; Nem én vagyok; Épp nem jöttem sehonnan; Laila; Azt csinálok, amit akarok; Olé-olá; Kicsinek látszol innen.) Díszletnek és egyben világításnak 24 fehér fényre állított tévékészüléket használtunk. A show meglehetősen szürkére sikerült, indiszponáltak és idegesek voltunk. A közönség tisztelettudóan, de mértékletesen reagált.

Az új program igazi premierje az Ikaruszban volt február 28-án. A “Mi jut eszedbe az énekesnőről” c. film vetítése után kezdődött a koncert a Mantrával (Nehezen jöttél a világra…). A kezdő színpadkép a három alulról, reflektorokkal megvilágított énekest mutatta a vetítőtővászon mögött. Az előadás, ha nem is tekinthető végig megtervezett színházi munkának, de számos megkomponált színházi elemet tartalmazott. Az új számok mellett számos régit is játszottunk.

Az Ikaruszban tartott koncertekkel kapcsolatban két kommentár kívánkozik ide. Az egyik a világítási apparátusra vonatkozik. Az eddigiektől eltérően az Ikaruszban egy jól felszerelt színházi világítástechnikával rendelkeztünk. A másik személyi jellegű. Lehoczki László és Kóczán Károly, akik technikusként az Ikarusz alkalmazottai, olyan szoros viszonyba kerültek velünk, hogy lényegében a csoport tagjai lettek. Lehoczki Öreg Laci, a H.U.R.K.A. volt tagja a keverőasztal, Kóczán Karcsi pedig a világítópult gazdája lett. Új vonás az is, hogy az Ikarusz-időszak óta valóságos stáb, néha 8-10 plusz ember működött közre a koncertek technikai kivitelezésében, akik barátaink közül kerültek ki.

A második Ikarusz-koncert március végén volt. Három új számot mutattunk be: Ez a fajta már kihalt; Kis piros bombázó; Hol vannak a régi álmaim. Ugyancsak bővelkedett látványelemekben és akciókban. A fő attrakció a Hamlet-részlet volt, amelynek hatalmas díszletét a koncert előtti napokon festettük, Lehoczki Karcsi vezetésével. A koncert előkészítéséhez tartozott a papír megszerzése és szállítása is. A Külkereskedelmi Főiskola videostúdiója az egész koncertet felvette. A közönség – körülbelül 700 ember – egyértelmű tetszését fejezte ki.

Az Ikarusz-koncertektől fogva kezdtünk plakátozni. A plakátok tervezője Kistamás Laci volt, a későbbiekben Láng Kati működött közre. (Innen a KLK monogram.) Rajtuk kívül Lehoczki Karcsi is tervezett egy-két plakátot. A kiragasztást magunk végeztük, ki-ki lehetőségei szerint. Az Ikaruszt, illetve Molnár Béla felelős kiadót nemegyszer pénzbírsággal sujtották emiatt a tanácsi szervek.

Áprilisban a Bercsényi kollégiumban, illetve Miskolcon és Nyíregyházán volt koncert. A vidéki koncertek kellékek nélküli bemutatkozások voltak, elég jó hangulatban zajlottak le. (Bár Nyíregyházán elfelejtettek hirdetni, mindössze hatvan főnyi közönség volt.) A Bercsényi-ben színpadias show-t rendeztünk, az előző pesti koncerteknél kevesebb ötlettel. Bemutattuk “Az ember minden nap csak felkel” c. számot. Májusban egyetlen megmozdulásunk Cornelius Cardew “Soon” című, Mao Ce Tung költeményére írott dalának előadása volt a KZS (Kis Zenei Stúdió) koncertjén az FMK-ban, Faragó Béla felkérésére.

Júniusban az Ikaruszban léptünk fel, a KZS közreműködésével. A koncertre külön színpadot építettünk, mivel az eredeti színpadot nyomasztóan különállónak éreztük a nézőtértől. A koncert plakátján letéphető “csókok” voltak, amelyeket be lehetett küldeni postán, és a beküldőkre értékes jutalmak kisorsolása várt. Négy új szám bemutatására készültünk: Gettó; Édes álom; Egy hang a rádióból; és a playbackre énekelt SzeretLECH. A koncert technikai hibák áldozata lett. Az erősítés későn érkezett, a megvárakoztatott közönség betörte az ajtót, a világítás elromlott, stb. A várva-várt est egyik legvontatottabb, legszéthullóbb előadásunk lett, néhány felvillanással.

Júliusban kétszer játszottunk. Gödöllőn a Bizottsággal közösen léptünk fel a Művelődési Ház udvarán: “Kontroll a Bizottság előtt, Bizottság Kontroll alatt”. A Bizottság, a színpadon elhelyezett asztaloknál ülve, kommentárokkal tüzdelte meg számainkat, amelyek között hosszú idő után először szerepeltek olyan régi darabok, minta az Anyád és a Mi agyunk téves. Mi négy kontroll csoportot alkotva, párokban inzultáltuk a Bizottság előadását, mint műszaki-karbantartók, orvosok, belügyiek és tanácsiak. A koncertet, amely nagy közönségsikert aratott, a “Nem vagyok ideges, fő a nyugalom” c. régi sláger közös, 15 személyes előadásával fejeztük be.

Az évad utolsó aktusa az Alternatív Konnektor Attraktív Rádió Show volt az Ikaruszban. Az előadás alapötlete egy disc-jockey program volt, amelyben interjúk, információk, és természetesen zeneszámok hangzottak el. Műsorvezető Kistamás Laci volt. Riportalanyként közreműködött Kozma György, valamint a Kontroll valamennyi tagja. A megvalósítás egyenetlen volt, az első rész kevésbé, a második jobban sikerült. A két rész között az Embersport együttes lépett színpadra. Ezután hossszú szünet következett.

Novemberben Péter az Iskolatelevízió részére forgatott egy ismeretterjesztő sorozatot, (Tudományos? Fantasztikus!), amelynek zenéjét mi csináltuk. A filmzenék mellett sok Kontroll szám zenekari alapjait is felvettük. December 8-án az Új Várklubban Péter szerzői estjén működtünk közre. A műsor második részében nyolc számot adtunk elő, kizárólag dobokra áthangszerelve.

Decemberben az előzetes tárgyalások eredményeként az Ikaruszban felkeresett minket Wilpert Imre. A Hungaroton Start (az egyetlen, állami hanglemezkiadó) márkamenedzsre maximális szimpátiáját és segítőkészségét hangoztatta. Megállapodtunk, hogy a pestlőrinci Főnix stúdióban demonstrációs felvételt készítünk. Erre január elején került sor, összesen húsz szám került szalagra.

Újabb koncertszezonunk 1983. január 30-án kezdődött, az Eurokontroll c. előadással. Az Európa Kiadóval felváltva játszottunk 15-20 perces blokkokat, a végén pedig kb. fél órát közösen. A sok zenész delicatesse hangszereléseket tett lehetővé. Egyetlen új számot mutattunk be: Ezer nő és ezer férfi.

A tavasz legsikeresebb, egyben legkevésbé termékeny periódusunkat hozta. Egyetlen új produktumunk a Bétaville (Müller Péter szövege, amelynek eredeti verziója az URH egy alapszáma volt) keringő-változata volt, ami a dalokat illeti. Sor került viszont néhány nagyobb szabású koncert-koncepcióra. Ilyen volt mindenekelőtt a Hisztereo Polaroid Kísérletek no.1, a Gödöllői Műv. Központban február végén, valamint a Bonnie és Clyde sztori márciusban az Ikaruszban. Ezeknél meglévő számainkat használtuk fel, keretmesékbe foglalva. (A gödöllői koncert leírását lásd külön.) Kevesebb felkészülést igényelt, de a közönségre kétségtelenül erőteljesen hatott az áprilisi Tánckoncert a Ganz Műv. Központban. Április 10-én a Közgáz-on (Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, ma Corvinus) a nyugat-berlini, vegyes nemzetiségű Unbekannten és a düsseldorfi Totenhosen együttesekkel szerepeltünk közösen. A zenekarok Vető János szervezésében kerültek Budapestre. A koncertet DUF (Deutsch-Ungarische Freundschaft) – estnek kereszteltük el. (Utalás a korszak prominens elektropunk formációjára, a DAF-ra – Deutsch-Amerikanische Freudschaft.) Időközben Székesfehérváron, Miskolcon és Veszprémben is felléptünk. A veszprémi előadás, egy kis pinceklubban, két-háromszáz főnyi közönség előtt, kiemelkedően sikerült.

Státuszunk időközben érezhetően megváltozott. Pesten a közönségünk stabilan 800-1000 fő körül mozgott, és permanens tetszését fejezte ki irántunk. A koncertekért fejenként általában 500 Ft tiszteletdíjat kaptunk. (Összehasonlításként: egy évvel később, a zeneakadémiai diploma után, munkanélküliségi elhelyezkedési támogatásként havi 1000 Ft járt.) Tekintettel a sűrű programra, ez azt eredményezte, hogy működésünk során először pénzt is tudtunk keresni a zenénkkel. Tény azonban, hogy még így is voltak olyan meghívások, amelyeket nem fogadtunk el.

Április 30-án az Egyetemi Színpadon játszottunk. Az első rész történeti tabló volt, a Spions négy dalának (Anna Frank álma, Rock and Roll kamikaze, Nirvánia, Summer Song), az URH számainak (Pokoli aranykor, Nagy testvér, Bon bon szi bon), és az ős-Kontroll számainak (Holdfényes májusok, Annál jobb itt, Lili kommandó) felidézésével. A Spions számokat dob nélkül, az eredetitől némileg eltérően, gitár-basszusgitár apparátussal adtuk elő. Mivel a Rock and Roll kamikázéról nem volt felvételünk, a vershez új zenét csináltunk. Az URH eredeti zenészei, Menyhárt Jenő és Kiss László működtek közre, Lehoczki Károly dobolt velük is. A koncert második felében a naprakész műsorból válogattunk.

Május 15-én és 22-én két utolsó “hosszúkoncertet” adtunk az Ikaruszban. Valójában nem szántuk őket búcsúkoncerteknek – csupán a kialakult és számunkra már terhes repertoárt akartuk átadni a múltnak. Azért két időpontot – ismételt előadást – tűztünk ki, mert a hatalmas tömeg már-már élvezhetetlenné tette koncertjeinket. Ennek elkerülésére az Egyetemi Színpad jegyirodájában elővételben árultattuk a jegyeket. Az Ikarust koncerttermét egybenyitottuk a büfével, és a terem oldalára építettünk kisebb színpadot. A nézőtérre, valamint az eredeti színpadra asztalokat és székeket hordtunk, a csővázas moziszékeket az udvarra vittük. A padlóra szőnyeget gurítottunk. Így szinte rá sem lehetett ismerni az egyébként barátságtalanul proletkult-külsejű teremre. A koncerteken du.5-től 10-ig valamennyi valaha megszült darabunkat előadtuk, négy részbe rendezve. A közönségreakció minden korábbit meghaladott, senki sem tudhatta, mit hoz a jövő.

Júniusban Péter Ex-Codex című filmjének stúdiómunkálatai során addig rögzítetlen számok zenekari alapjait vettük fel, ezekre majd még ezután (1983. november) kerül rá az ének. (Tudtommal nem készült el soha.)

Augusztusban összeültünk megbeszélni közös ügyeinket. Én a lazább keretek között való együttmaradást, és egy új tag, Kenderesi Gabi felvételét javasoltam. Nem titkoltam, hogy vannak ötleteim, amelyeket nem tartok megvalósíthatónak a Kontrollban. Kistamás Laci egyoldalúan kilépett a csoportból, Lehoczki Karcsi úgyszintén, bár kevésbé határozottan. Hajnóczy Árpi bizonytalanságának, Kóczán Karcsi mélységes aktivitási vágyának adott hangot. Müller Péter és Bárdos Ági az én javaslatom kritikájára koncentráltak. Farkas Zoli és Ujvári János nem mondtak semmit, Lehoczki Laci nem volt ott. Ezzel a beszélgetéssel a Kontroll Csoport megszűnt.

Csak az információs csatornák nehézkessége miatt érdemes néhány szóval vázolni az 1983. novemberi helyzetet. Bárdos Ági (akinek október 23-án megszületett Zsófia nevű kislánya), Müller Péter, Farkas Zoli és Ujvári János együtt maradtak és zenésztársakat keresnek. Lehoczki Karcsi, majd Kistamás Laci és Láng Kati a nemrégiben alakult Balkánturiszt csoporthoz csatlakoztak. Hajnóczy Árpi az Európa Kiadóval próbál. Én jelenleg nem tartozom együttesbe.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Résztémák

1. A tagok szerepe az együttesben

Nem volt semmilyen belső intézményünk, sem formális, sem valóságos. A kezdeti időkben együttműködésünk komplementer jellegű volt: összeadtuk, amit tudtunk. A zenei ötletek túlnyomó része tőlem származott, a szövegeket Laci és Ági szerezték. A kísérőszólamok, elsősorban a basszus kidolgozásában nagy szerepe volt Árpinak. Norbert saját dolgokkal nemigen jött elő, ha néha mégis, akkor furcsa módon, originális gitárötleteket produkált. Zoli ekkoriban még passzív volt. A szorosan vett szám-produkción kívül nem beszélhetünk másféle Kontroll-aktivitásról.

Péter személyében egy rendkívül agilis, gyakorlati dolgokban is tapasztalt tag került közénk, aki minden tekintetben átalakította a csoportot és kibővítette lehetőségeinket. Ez vonatkozik a filmmel kapcsolatos munkákra is, a zenétől a szerepjátékon át a technikai kisegítő feladatokig.

A klasszikus időszakban a számok készülésének gyakorlata megközelítőleg a következőképpen festett. Egy szám általában két alapötlet egymásra találásával vált kézzelfogható valósággá. A szöveg legtöbb esetben kész termékként került feldolgozásra. Azt gyanítom, hogy Péter szövegei tudatos költői folyamatban, íróasztalnál születtek, míg Ági és Laci szövegei, úgy gondolom, verbális ötletek utólagos lejegyzései. Ezt azonban csak feltételezem. A zenei alapötletek inkább nyersanyag jellegűek voltak. Úgy az én, mint Zoli esetében túlnyomórészt motívikus, ismétlődő anyagokról volt szó, legtöbbször gitáron, ritkábban zongorán vagy basszuson. Hangszeres alapötletekkel kettőnkön kívül néha Péter szolgált.

A feldolgozás kollektíven folyt. Esetenként additív szövegrészletek kerültek az eredeti versekhez. Az énekesek legtöbbször saját szavaikat énekelték, kivéve Ágit, aki mindenből kivette a részét. Áginak gyakran voltak eredeti dallami ötletei, akár az énekszólamra, akár szaxofonra vonatkozólag. Laci, aki szívesen nevezte magát effekt-énekesnek, legtöbbször nehezen definiálható “effekt”-ötletekkel állt elő. Mivel kritériummá vált, hogy az énekesek valamennyien résztvegyenek minden számban, ezért esetenként vokál jellegű aláfestő szólamokra is sor került. Ez azonban soha nem volt hagyományos értelemben vett többszólamú vokál.

A zenekari szólamok kialakulását nehéz rekonstruálni, különösen általánosítani. Érzékeny pont volt a dob, ami nem személyi kérdés, hanem a hangszerrel kapcsolatos: a ritmusszekció funkciója általában az egész popzenében problematikus, már ami a sémákat lehetőleg kerülő zenei stílusokat illeti. Lehoczki Karcsi nagyon érzékenyen reflektált a különböző zenei ötletekre, de a sokszor egymásnak is ellentmondó elvárások nemegyszer megviselték.

A két gitárosról annyi mondható el, hogy megítélésem szerint Zoli ideálja több technikai természetű mozzanatot foglalt magába, míg én inkább egy intenzív eszményt követtem. A szaxofonisták között is tehető egyfajta megosztás. Árpi inkább a zárt szerkezetekhez való alkalmazkodásban, János az atmoszférikus, szabad ötletekben tudott többet nyújtani.

A koncertek koncepcióiban Péter, Laci és Ági jártak elől, és nekem is volt néhány kezdeményezésem. A koncertekkel kapcsolatos technikai munkákban, ha nem is egyenlő mértékben, mindenki kivette a maga részét. Péter elsősorban szervező és koordinátor volt, a kétkezi munkában Laci és János voltak a legbuzgóbbak. A plakátragasztástól a díszletkészítésig és -felrakásig, az erősítők ki-be szállításáig együtt dolgoztunk valamennyien.

2. Fellépési lehetőségek. Betiltás, elmaradás

A főbb pontokat már érintettem a történeti részben. Igazi elhallgattatásban nem volt részünk. Még 1981. májusában is, amikor a tatai konferencia következtében a a Józsefvárosi Ifjúsági Klubban és Miskolcon nem léphettünk fel, a Jogi Egyetemen játszhattunk volna a Bizottsággal és a Beatricével közösen. Erre a mi hibánkból nem került sor. További eset volt 1983. januárjában az Eurokontroll koncert elnapolása, a tanácsi engedély kéthetes idő-limitjének be nem tartása miatt. A törzshely 1981. elején a Kassák volt, 1982 óta az Ikarusz. Ezen kívül a legkülönbözőbb helyekre hívtak meg, számos meghívást el sem tudtunk fogadni.

3. Egyes számok születése. Néhány kiragadott példa

Marihuana, 1980. július. Kitaláltam egy énekelhető dallamot, gitárkísérettel. (Előzőleg sokat vitatkoztunk, hogy a gitármotívumaim nem inspirálnak éneklést.) Le is kottáztam. Ági némi próbálgatás után írt rá egy angol nyelvű szöveget. Ezt lefordítottuk németre, és franciára is. Orosz nyelvű változatra is gondoltunk, de senki nem tudott oroszul. Az egyes – különböző nyelvű – versszakok közé kis szólókat iktattunk: szaxofont és gitárt. A visszatérő angol szakasz előtti harmadik közjáték egy énekdallam volt, a B-52’s mintájára. Ezt a Kokas Klára által vezetett Zene-mozgás gyermektanfolyam egy “Énekeld a nevedet”

dallamából vettem: egy Bege Márta nevű 8 éves kislány erre a (saját) dallamára énekelte a nevét. (A tanfolyam munkatársa voltam, feladatom volt többek közt a gyerekek dallamainak lejegyzése.) A dallamhoz kísérőszólamot komponáltam, szaxofonra.

Polak – Wenger, 1980. november. Lengyel barátunk járt nálunk, aki a nálunk kevésbé kultivált reggae iránt rajongott. Mikor együtt voltunk, mindig reggae-t hallgattunk. Így jött az ötlet, hogy a lengyel-magyar barátságról karibi közvetítéssel énekeljünk.

Lili kommandó 1981. február. Számos gitárötletet magnószalagra vettem, és odaadtam minden kollegának. A későbbi Lili kommandó témája Áginak nagyon megtetszett, és – saját elbeszélése szerint – valóságos dührohamot kapott, hogy nem tudott rá kitalálni semmit. Addig ingerelte magát, mire először énekdallamot, aztán szöveget írt rá. Árpi basszust, Norbert dobot tett hozzá, majd mikor Zoli megtanulta s basszust, Árpi szaxofont is csinált. Laci tipikus effekt-énekléssel csatlakozott. A száma későbbiekben, az 1981-es nyári stúdiófelvétel kapcsán egy Zolitól származó további témával vált véglegessé.

Túl vagyunk a szexen 1981-82 tél. Minimális zenei anyagot kellett bonyolult módon variálódó szövegsorokhoz alkalmazni. Soha egyetlen számmal nem vesződtünk ennyit, különösen a memorizálás terén.

Azt csinálok, amit akarok 1981-82 tél. A zene próbán, közös improvizációból született. A szöveget könnyedén ráapplikáltuk a meglehetősen szövevényes zenére. Az a vers korábban már párosult egy másik zenével, de azt elvetettük, soha nem adtuk elő.

Az ember minden nap csak felkel 1982. április. Ezidőtájt, hosszú próbaperiódus után, egyre kevésbé boldogultunk az összpróbákkal. Ezt a számot egy kisebb team (Ági, János, Karcsi, Zoli) alapozta meg, és a végleges változathoz már csak apróságok kerültek hozzá: effekt jellegű szólógitár (legelőször xilofon), illetve Laci audiovizuális köszörű-instrumentuma.

4. Ideológia, társadalmi összefüggések

Természetesen súlyos kérdésként merül fel, hogy egy állami intézmény által megrendelt írás mennyiben szolgálja a megismerést,

és mennyiben közvetlen hatalmi célokat. Mivel a felkérésben szerepel az adott téma, megkísérlem a jóhiszemű válaszadást.

Nem politizáltunk direkt értelemben, “csupán” indulataink voltak. Ezek az indulatok a maguk természetességével hatnak a létezés minden irányában, különös tekintettel a dolgok szétválaszthatatlan összefonódására. Értetlenül fogadtuk például azt a rádióriportert, aki 1982. végén szinte a szánkba akarta adni, hogy a “megváltozott gazdasági viszonyok”, az “élet keményedése” miatt vagyunk mi is ilyen “kemények”. Az ember pillanatnyi és hosszútávú közérzete sokkal bonyolultabb mechanizmusok szövedéke. Abban az időszakban éppen a Kontroll jóvoltából egyáltalán nem álltunk rosszul, erkölcsileg, sőt anyagilag sem.

Tételes ideológiát (mint együttes) nem követtünk. Nem áll jogomban a többiek nevében beszélni, de én biztos vagyok benne, hogy az adott társadalmi helyzetben a színpad nem a valóság közvetlen befolyásolására szolgál.

5. A közönség

Nem terveztünk közönségre, nem volt “célzott” közönségréteg. Csak a közvetlen barátaink és ismerőseink jelentettek aktív közeget – szerintem ez természetes. Jelentős változás volt az Ikarusz-időszak, mert a Kassákban és a hasonló kis klubokban a közönség jelentős részét ismertük, a korábbi időkből. Az Ikaruszban 7-800, javarészt idegen ember úgy bámult ránk, ahogy az “igazi” zenekarokra szoktak. Ez nem csupán rutin kérdése volt: a bőrünkön éreztük a fogyasztói cikké válást, a személytelenedést. A dolog magával vonta a közönség feletti kontrollunk elvesztését, nem lehet biztosan tudni, kik jártak Kontrollra. Az öltözködésből és más elemi jelekből az derül ki, hogy a nagy többséget “átlagos” fiatalok alkotják, azt sejtem, sok egyetemista és középiskolás. A tömeghez képest kisebb számban, de jelentős mértékben képviselte magát egyfajta “fiatal művész”, “marginális értelmiségi” réteg. Csövesek, rockerek elvétve jelentek meg. A történet kezdetén gyakran előfordultak különböző “korai” punkok, ám a hazai “echt” punk megjelenésével és a punk-korhatár radikális letolódásával ez is szórványossá vált.

A közönség reakciói erőteljesen függenek a megszokásoktól, a bevett dolgoktól. Ez annyit jelent, hogy az ováció egyenes arányban nőtt a népszerűségünkkel. Külön talán a táncról érdemes beszélni. 1981. elején nagy öröm volt látni, a reggae-ritmusokra egy-két ember kissé bemozdul. Az 1983-as Tánckoncert után minden előadásra összejött az a legalább 40-50 ember, aki voltaképpen részévé vált a produkciónak, mivel közszemlére adta magát a színpad mellett.

6. Tömegkommunikáció, spontán kommunikáció, lemez

A tömegkommunikáció – sajtó, rádió – köztudomásúan ignorálta az 1980/81 körül kialakult értelmiségi rockandroll hullám egészét. A rádióban a mai napig sem szólalt meg egyetlen dalunk sem a bemutatás céljából. Tudtommal egyetlen alkalommal, 1981-ben hangzottak el számaink részletei egy aluljárós fiatalokról szóló műsorban, zenei betétként. Nem tudjuk, hogyan és kiken keresztül jött ez létre, a felvételek valamelyik koncerten készültek. 1983 nyarán a Bagolyvár című műsorban, vitaindító gyanánt szinészek olvasták fel több szövegünket, versként, URH, Európa Kiadó stb. szövegekkel együtt.

Az írott sajtóban valamivel többet foglalkoztak velünk, de még az is elenyésző még az emberek minimális érdeklődéséhez képest is. Szőnyei Tamás több ízben írt másokkal együtt rólunk is a Magyar Ifjúságban. Hosszabb interjút közölt a Jövő Mérnöke c. (BME) egyetemi újság, 1982 második felében. Mindenről talán nem is tudunk. A Rock Évkönyv 1981 c. Kiadvány meglehetősen informatív anyagot közölt az új zenekarokról általában.

A közönséggel való spontán kommunikáció abból állt, hogy az évek során többszázan megkérdezték a buszon, az utcán, a moziban stb., hogy mikor és hol lesz koncert. Ezen kívül ide tartozik a gödöllői koncerten (1983.február), valamint márciusban az Ikaruszban is felhasznált Vágy- és rémképgyűjtemény, amelyhez írásban, személyesen, telefonon lehetett hozzájárulni. Ennek anyaga Müller Péternél van. Spontán kommunikáció volt még 1982-ben a letéphető és beküldhető plakátrészlet. Emlékeim szerint mintegy 40 levelet kaptunk. A sorsolás győztesei a következő koncerten egy vizuális jellegű produkcióval működtek közre a “Zene mindenkié” című számban.

A lemez-ügy a Bizottság közvetítésével kezdődött. Az ifjúsági sajtóban már a Beatrice óta olvashattuk különböző illetékesek és felelősök állásfoglalásait, hogy “ezek a zenekarok” nem lemezképesek, túl szűk közönségréteghez szólnak, és általában vitatható a hozzáállásuk. Ezek után, amikor a a Bizottság a Start szerkesztőség közelébe került, tőlük megtudtuk, hogy a legfőbb illetékesnek, Wilpert Imrének lényegében fogalma sincs rólunk. Így bemutattuk neki az 1981-es (később is publikálatlan) stúdióanyagunkat, amiről 1982. decemberi személyes találkozásunkkor rendkívül lelkesen nyilatkozott. Három lehetőséget ajánlott: kislemezt azonnal csinálhatunk; közös nagylemez az Európa Kiadóval – azt javasolta a legmelegebben; kísérletet teszünk önálló nagylemez-terv elfogadtatására. Mi az utolsót választottuk. Így került sor az 1983. januári demo-felvételekre a Főnix stúdióban. A 20 számot tanácsadó bizottság bírálta el, amelynek többek között Presser Gábor, Bródy János, Victor Máté, Göczey Zsuzsa voltak a tagjai információink szerint. Hivatalos véleményt nem kaptunk. Wilpert Imrével még egyszer találkoztunk, 1983. áprilisában, ezúttal a Vörösmarty téri Művészetek Házában. Beszélgetésünknek egyetlen kézzelfogható konzekvenciája volt: várni kell. Április 30-án az Egyetemi Színpadon a közönség első soraiban felfedeztük Bors Jenőt és Erdős Pétert. Ennek eredménye lehet, hogy Wilpert júniusban magánbeszélgetés során azt mondta nekem, hogy egyelőre jobb hallgatni a dologról. Bors Jenő azt nehezményezte, hogy a koncert anyaga nem fedte a demo-kazettáét.

(Kommentár 2021: már akkoriban köztudomású volt, amit valószínűleg nem akartam 1983 őszén leírni, hogy Borsék nem csupán az Anna Frank emlékest egészétől buktak ki, hanem a SzeretLECH című, Lech Walęsának dedikált számtól roppantak össze. Ki is vonultak a koncertteremből. Walęsa, aki nem sokkal hamarabb szabadult a lengyel állampárti fogvatartásból, vörös posztóként hatott. A demóanyag azonban nem veszett kárba. Wilpert Imre rendelkezésünkre bocsátott egy legjobb minőségű kópiát, szigorú titoktartást kérve. Erről az etalonról 1983-től kezdve kazettamásolatok százai-ezrei készültek, tudomásom szerint ingyenesen, az Ikarusz stúdiójában, boldog-boldogtalannak, aki kérte. A rendszerváltás utáni évtizedben a Bahia Kiadó hozta kereskedelmi forgalomba „Kontroll Csoport 1983” címmel, CD-n. Ennek az anyagnak a dokumentációjában sem lepleztük le, hogy maga a felvétel honnan származik.)